Fodor Miklós nem csak zenésztársam, költő, filozófus is. A zenében, a költői verskoncertek összeállításában is mindig jelen volt az alaposan átgondolt mondanivaló, komoly emberi kérdések feszegetése. Időről időre más jellegű együttműködésre, együtt-gondolkodásra is lehetőségem adódik vele, ami mindig izgalmas kihívás. Készítettem már arculatot, weboldalt, lemezborítót neki, legutóbb pedig a Garabonciás katalizátor című verseskötetének borítóját álmodhattam meg. Most a kortárs magyar költészet transzcendens megnyilvánulásával kapcsolatos kritikái, versmagyarázatai kerültek egy kötetben kiadásra a Cédrus Művészeti Alapítvány jóvoltából. A Túlvilági többlet című kötethez is én tervezhettem meg a borítót. Miklós elképzelése erős érzelmi töltetű, a transzcendenciát is megjelenítő címlap volt, némi kikacsintással, hiszen a kötet versértelmezések, -kritikák gyűjteménye, nem elsődleges forrás, van benne helye az esendő szubjektumnak is.

Több előzetes terv közül a legegyszerűbb lett a befutó. A farönk mélyéig ható antropomorf formájú hasadás és a vágásfelület sokat megélt, viharvert felületén megjelenő színek a természet erőinek hatására jöttek létre, én csak leheletnyit erősítettem rajta, hogy könnyebben észrevehető legyen. Az egymásra helyezett, áttetsző rétegekkel való játék mindig izgalmas számomra, mindamellett, hogy szép, az eredeti kép színeit fokozatonként tárva fel utal a megértés újabb és újabb szintjeire is. A felhasznált fotó a saját képem.