A Hitvédelmi Teaház ismeretterjesztő előadás-sorozat 2006 és 2009 között azzal a céllal indult, hogy a – legtöbbször laikusok számára is elérhető – információk alapján beszélhessük át az épp aktuális, divatos témákat, amik akkoriban megosztották a keresztény közösségeket: a Da Vinci-kódtól Harry Potteren keresztül a darwinizmusig mindenféléről esett szó.
Az Apológia Kutatóközpont eligazodást segítő iránytű szeretett volna lenni a rendszerváltás után hirtelen Magyarországra zúduló vallások és szellemi irányzatok dzsungelében, 2003–2011 között vettem részt a munkájában. Az akkorra általánosan elterjedő internet egyszerre adott a kezünkben felbecsülhetetlen értékű eszközt, ami által rengeteg, korábban nem hozzáférhető, fontos információ elérhetővé vált, ugyanakkor a félrevezető féligazságok és hazugságok is akadálytalanul jutottak el az emberek tömegéhez általa. Eszközt, módszert, bátorítást szerettünk volna adni, hogy egy-egy új szenzációról a keresztény hívők maguk is megítélhessék, ha nyilvánvaló tévedéseket tartalmaznak, merjenek kérdezni, utánajárni, használni a józan eszüket, ne hagyják magukat megvezetni. A teaházas előadások jó hangulatban zajlottak, tea és harapnivaló mellett izgalmas beszélgetések zajlottak.
A felkészülés maga is érdekes volt. Nekem kutatóasszisztensként az anyaggyűjtés, előadáskivonatok nyelvi lektorálása mellett rengeteg izgalmas feladatom volt. Az egyes előadások diáinak grafikai tervezése, kivitelezése (a rengeteg szöveg értelmezhető mennyiségre való redukálása), a sorozat arculatának kialakítása mellett a hang- és videószerkesztésbe, multimédiás CD-k, DVD-k készítésébe is belekóstolhattam.
Az első két évadban több, a keresztény közösségek életét akkoriban felkavaró könyv/filmszenzáció állításait vizsgáltuk meg alaposabban. A harmadik évad magáról a Bibliáról szólt, mert kiderült, a legtöbb kereszténynek arról is elég felületes az ismerete. A negyedik pedig a Darwin-év kapcsán járta körül a világ keletkezése, evolúció témakörét többféle megközelítésben (erről külön bejegyzésben írok majd, mivel a design szempontjából is érdekes volt).
Illusztrációként igyekeztem olyan képeket találni (akkoriban indultak a Wikimedia Commons és Web Gallery of Art gyűjtemények, valamint felfedeztem a Hubble űrteleszkóp űrfotóit), amelyek szabadon felhasználhatók. Mivel a képek sok esetben szövegháttérként jelentek meg, meg kellett találnom a módját, hogy ne rontsák az olvashatóságot. Ahogy egyre rutinosabb lettem, kezdtem rájönni, mi működik, mi nem, és hogy a kevesebb néha több.
Bár az akkori megállapítások egy részével ma már nem feltétlenül értek egyet, esetleg némileg differenciáltabb a véleményem róla, ma is úgy gondolom, hiánypótló, fontos munkát végeztünk. Én magam rettentő sokat tanultam belőle emberként, dizájnerként egyaránt.
