A weblapok egyszerre bűvöltek el, és borzasztották el frissen végzett tipográfusi szememet. Sok trehány, ronda oldalt lehetett látni, mivel sokáig a weblapkészítést szimplán informatikai feladatnak tekintették, amit a szomszéd Pistike is meg tud csinálni. Aztán megszületett a web-ergonómia, és a web-design, amely egész más elvek alapján működik, mint a nyomtatott. Néhány szép példát látva én is kézműves-jellegű lapokat szerettem volna csinálni.

Sok szép dolog megfordult a fejemben, sokat dolgoztam a grafikával, még többet azzal, hogy a dolgokat oda tegye a böngésző (még az a fránya Internet Explorer is), ahova én szántam. Megtanultam HTML-t kódolni, és boldogan fedeztem fel a CSS-ben rejlő lehetőségeket. Végtelenül hálás vagyok J-nak, aki fáradhatatlanul hordta haza nekem a szakkönyveket, és ragaszkodott hozzá, hogy a könnyebb utat jelentő vizuális szerkesztők helyett megtanuljak „fapadosan” kódolni, mert az mindennek az alapja. Nem lettem nagy kódbűvész, de azért nagyjából eligazodom ma is az egyszerűbb kódokban.

Később jöttek az első CMS (tartalomkezelő) rendszerek (Pluck és társai, és végül a WordPress), amelyek egészen más módon működtek, és lehetővé tették, hogy programozni tudás nélkül is kezelhessék a felhasználók a weboldaluk tartalmát.

A saját weblapom sosem készült el teljesen, mert közben rájöttem, a kitalált forma – legyen bármily szép is – igencsak gúzsba köti a tartalmat. A kis beépített Flash zenelejátszó persze nem megy már. Ami még működőképes, itt megnézhető…